Már írtam róla. Nem tudom elképzelni, hogy valaha is megunnám. Valószínűleg azért, mert mindig a lelkemre hat. Megfoghatatlan és nem tudom megfogalmazni, hogy milyen az érzés, amit kivált belőlem. Odavagyok érte, imádom, mániákusan szeretem és képes vagyok az utolsó napsugárig bámulni. Teljességgel tölt el.

Ilyenkor, amikor estefelé besüt a konyhába a nap, minden tiszta arany színben úszik. Megcsillan az ablak üvegén, a függöny apró szövésén, és épp úgy néznek ki a napsugarak, mintha apró gyémántmorzsákat fújt volna rá valaki. Pár pillanat csak az egész. Utána a gyémántok aranyporrá válnak, a benti arany szín pedig mézzé. Sokszor úgy érzem, elolvadok. Boldogság tölt el és nem győzöm csodálni.