Annyi minden történt velünk tavaly óta, mióta nem írtam ide, hogy felsorolni csak címszavakban tudom.
Volt nézelődés, válogatás, döntés, előleg fizetés, szerződéskötés, építésvezető-kivitelező-gépész-hajkurászás. Redőnyös, burkoló, klímás, villanyszerelő, riasztós profizmus, digis, kukáscég jófejség. Asztalostól megőszülés, sírás, veszekedés, elégedetlenség. Kiköltözés, beköltözés, becsomagolás-kicsomagolás, 2 hét múlva rend, tisztaság (kivéve asztalos által készített bútorok), digitv-diginet flottul, kerítés alap elkészülés, szar kocsibeálló, hűtőcsere kocsiban, kocsibeálló kijavíttatás, kert felásás, gereblyézés, fűvetés, locsolás, rácsodálkozás. Kéménykupak, új asztalos (majd januárban), oldalsó léckerítések, utcafronti vaskerítés, kapu (végre), madáretető, pár hét múlva kulcs és birtokbaadás, átjelentkezés önkormányzatnál és dokinénihez. Elmü plomba, Tigáz levelezés. Karácsony családostul, a legszuperebb :) Szilveszter, csülök, pezsgő, újév, lencse, szusszanni kellene. :)

Szóval eseménydús év volt a tavalyi, szerintem idén kipihenjük. Viharos, kiborító, hisztis, idegesítő, néha őrült, aztán örülős, végrekészevan év volt. Egy kicsit kevesebb idő jutott magunkra, pihenésre, olvasásra. Nagyobb volumenű olvasmányba nem is kezdtem, de azért volt, amit egyszerűen muszáj volt elolvasnom.

Szóval még tavaly gyorsan elolvastam E. L. Jamestől a Szürke, a Sötét és a Szabadság ötven árnyalatát. Mindenkinek ajánlom a könyveket, nem csak csajoknak! Igen, van egy kis amerikai bestseller-íze, de hát másképp ott nem lehetne eladni könyvet. Ha ezen túllépünk és a sorok közt is tudunk olvasni, akkor egy igazi, vérpezsdítő élménnyé válik, amit nem lehet letenni. Alig várom, hogy megfilmesítsék.
Egyik barátnőmmel beszéltem telefonon, amikor szóba hozta a könyvet és ő olyan frappánsan fogalmazta meg a választ a kérdésemre, hogy vajon pasik miért nem olvassák ezt? Azt mondta, hogy azért, mert mind azt hiszik, hogy ők a királyok az ágyban és a szex a kisujjukban van, ha elolvasnák rájönnének, hogy *!&@§* szinte semmit sem tudnak az igazi szexről :)
Egyet kellett vele értenem, bár igazán nem lehet okom panaszra. Mégis. Uraim! Tudjátok miért olvassátok el? Azért, hogy ha szeretitek a kedveseteket, megtudjátok, hogy ő mit szeretne, mire vágyik. És nem... ne higyjétek azt, hogy el fogja mondani. Nem fogja elmondani, mert ez nem olyan dolog, amit el kellene, hanem amit nektek tudni kellene. Nem a kisujjatokból, hanem zsigerből. 
Igazán nem bántás, de tanulni sosem késő. Eltekintve attól a pár százaléknyi nőtől, akik attól gerjednek be, hogy irányítani akarnak, a nagy többség - akármennyire is feminipunci (ez másik barátnőmtől tanult szó;) ) - akármennyire romantikus alkat is, odavan az irányításért. Próbáljátok ki. De ami fontosabb, olvassátok el, mert tanulságos.  

  Aranyos regényt olvastam a napokban. Vagyis 2 nap alatt J Kevin Alan Milne: Édes balszerencse című könyvét. (R&D Válogatásban és sajna nem láttam, hogy máshol megjelent volna magyarul.)

El is gondolkodtatott, hogy tényleg, tényleg ennyire nem tudunk boldogok lenni? Ennyire nem vesszük észre az apró dolgokat, amik naponta körülvesznek minket?  Sokszor sodornak magukkal a napok, sok a stressz, van mikor jól viselem, de olykor kiakasztanak a női ,,második műszakos” teendők. Biztos öregszem J vagy csak úgy? Csuda tudja.

Időnként azon veszem észre magam, hogy tele vagyok keserű dolgokkal, holott egy csomó mindennek örülhetnék is helyette. Nagyon szeretnék elköltözni, de az erkélyt, ahol most egy nyár-színű, csíkos függőszék lóg, zöld szőnyeg van lerakva, tele van virágokkal, élettel, igazán szeretem most is. És igen, néha napján, amikor túl sok a fejemben a dili, amikor lóg a belem, akkor szoktam magamnak 15-20 percet engedélyezni a láblógatásra és hintázásra odakint, miután hazaértem. Télen persze nem J most meg még csak felöltözve, de igenis kell.

Szükség van rá, hogy néha magunk legyünk, hogy feltehessük a lábunkat, hogy várjunk egy kicsit a szatyrok kipakolásával, hogy egy gyors zuhany után picit hátradőljünk a kanapén, vagy egy kényelmes fotelben. Ha az erkélyen hintázok éppen az említett napsárga és kék csíkos székben, akkor szeretem a felhőket bámulni, ahogy a hihetetlenül kék égen úsznak. Beleképzelek mindenfélét a formájukba, vagy hallgatom csukott szemmel a madárcsicsergést. Igyekszem kikapcsolni a többi városi alapzajt és csak a jóra figyelni.

Ilyenkor elcsípek egy kis időt a házimunkától – de jó, hogy feltalálták a mosógépet, ugye? J – és kézbe venni egy könyvet, magazint, valami olvasnivalót. 15-20-25 perc. Persze sokszor magával ragad a történet, ezért aztán főzés közben is viszem a konyhába, és amíg rotyog valami, addig ott ücsörgök és elolvasok 3-4 oldalt két keverés között.

Örülök, amikor van néhány olyan nap, hogy nem rohanok sehova. Sem vásárlás, sem posta, sem intéznivaló, sem fogorvos, sem hivatal/bank, semmi. Egyszerűen és simán csak hazamegyek. Kényelmesen kigondolom, mi legyen a vacsi és a másnapi ebéd – ha ezt korábban még nem tettem meg – lezuhanyozok, megmosom a hajam, turbánt csavarok köré és kényelmes ruhába bújva megiszom egy finom zöld teát. Ez a kis szeánsz erőt önt belém.

Majd egyszer csak felpattanok és nekiállok sürögni-forogni, megcsinálni amit kell. Ezek a jó napok. J

Az említett könyvben nagyon hiányoltam valamit. Azt a 100 levelet, amit a főszereplő lánynak írt egy nagyon kedves, Down-kóros szereplő azért, hogy meglegyen a 100 levél, ami igazán a boldogságról szól. Benne a napsütéses reggel, a madárcsicsergés és még ki tudja mi minden. Szépen nyitva hagyott gondolat volt az írótól, mert így mindenki saját maga tud elgondolkodni azon, vajon őt mi teszi boldoggá?

Hűűű.... szabi alatt kezdtem bele és túl vagyok a The Tudors - A Tudorok című szenzációs sorozaton. Természetesen ki másról is szólna, mint a híres VIII. Henrik királyról.

Forrás: http://clothesonfilm.com/video-the-tudors-exclusive-interview-with-joan-bergin/19984/

Már az elején a hatása alá kerültem. Máskor is előfordult ez már velem, ha olyan filmet láttam, vagy olyan könyvet olvastam, amit igazán jól készítettek el, vagy írtak meg.
Ez a sorozat nagy volumenű, részletes, aprólékos, szenzációs. Úgy láttam, minden színész, minden egyes részben a végletekig beleélte magát a szerepébe, azonosult avval, akit alakított és szinte benne élt.

Fantasztikus az a kultúra, melyben a történet játszódik. Nem gondoltam eddig sem, hogy eleink szentek lettek volna, na de itt aztán van bőven ágyjelenet. Van romantika, van fensőbbségesség, van tisztelet, van akarat, van alázat. A hierarchia minden szintje jól elkülönül és remekül van megjelenítve.
Van rengeteg ármány, van összeesküvés - melyik királyságban nem volt és mai napig is mindig van - van kemény igazságszolgáltatás, vagy csak királyi akarat. Hullanak a fejek és tulajdonképpen sok a hulla. Akkor más értéke volt az életnek, mert az egy keményebb világ volt. Van akaraterő és kitartás, van szerelem. És mind-mind a legmesszebbmenőkig maximálisan tökéletesen alakítva. Csak ámultam végig ezt a rengeteg részt és alig bírtam rávenni magam, hogy éjjel már hagyjam abba és másnap folytassam.

Csodásak a színészek és egy jó sztoriban persze mindig van kedvencem. Most éppen maga a király, VIII. Henrik - Jonathan Rhys Meyers, illetve Thomas Cromwell - James Frain, és Charles Brandon, mint Suffolk hercege - Hanry Cavill. Tisztára odavoltam/odavagyok értük. A női szereplők is jók voltak, de tőlük nem ájultam el. A király minden ,,korában'' tetszett, de talán a 40-es éveiben a legjobban. Az a pár ősz csík, a jó maszk szenzációsan sikerült. Igazán sármos lett. Na és az a kis ferde mosoly, amibe beleszerettem. Ilyet eddig csak Bruce Willis és Robert Pattinson tudott.

Forrás: http://www.fanpop.com/spots/the-tudors/images/17201381/title/tudors-s3ep1-screencap

Külön megemlítem, hogy mennyire szépek voltak a ruhák. Minden kosztüm, amiben játszottak, teljesen korhű volt, csodálatos kelmék, gazdag díszítések, szép kiegészítők és ékszerek voltak végig a filmben. Nem sajnálták a pénzt, ez látszik az egészen: ruhákon, berendezéseken, mindenen. Gazdag élményt nyújt a sorozat mind látványra, mind a történet mélységét illetően.

Suffolk hercege:

Forrás: http://www.mtv.com/photos/meet-henry-cavill-the-new-superman/1656946/5646139/photo.jhtml

Még pár napig dédelgetem magamban a képeket, az élményt és majd talán hét végén fogok újra igazán filmet nézni.

Thomas Cromwell:

Forrás: http://poptimal.com/2009/05/the-tudors-a-fools-errand/

Addig is elkezdtem olvasni Naomi Novik: Őfelsége sárkánya című regényét. Kíváncsi vagyok, mert Apácska szerint van köztünk hasonlóság: én is sárkány vagyok, szeretem a halat és szeretek pancsolni. Na ebből mi lesz vajon? De mint barátnőmmel leveleztem: nem árt, ha az ember tisztában van a felmenőivel és tudja, merről fúj a szél. Ugye?

Egyik nap jövök be hátul a lépcsőházba, a lépcső tetején szinte összeütközök egy fiatal, szőke lánnyal, ahogy nyitja az ajtót. Tartja a kulcsait a tenyerében és sietősen kérdi, hogy szerintem melyik kulccsal kell kimenni az első kapun?

Néztem rá nagy hülyén, mit akar? Milyen kulccsal? És mégis miért kellene a kapuhoz belül kulcs? De nagy bölcsen csak ennyit mondtam: A kilinccsel!

Szóval: én is szőke vagyok, de csak festett ;) és igen, van aki belül is szőke

Muszáj megírnom, kiírnom és leírnom. Mert erre a meseszép őszre, amit idén kaptunk, mindenképpen emlékezni akarok.

Szerettem minden napsütéses szeptemberi reggelt. Szerettem, ahogy  délutánra forró lett még a levegő. Jól esett a langyos melegben otthon, a kertben egy nyugágyban heverészni és ,,semmit csinálni''. Csak néztem a délutáni megnyúló arany árnyékokat. Lehunyt szemmel  hallgattam a hegy hangjait. Az ezernyi madár csicsergését, a tücskök ciripelését.

Itthon reggelente pár percet ácsorogtam az erkélyen, a korai napsütésben. Az illatok keveredtek már. Nem volt már nyár, ezt csak korán reggel lehetett érezni, ahogy megváltozott mindennek az illata. De ősz sem volt még, mert nem volt csípős az idő, még nem lehetett a termések illatát érezni. Szerettem nagyon ezt az őszt.

Októberben is ajándékként éltem meg minden langyos, meleg napot. Szeretek korán kelni, hétvégén sem az ágyban hencseregni, hanem inkább az erkélyen állva nézelődni. A kora reggeli vörös napfényben megcsillanó öröknyálakat, a pókocskák mérhetetlenül vékony selyemfonalát, ahogy a láthatatlan szellő lebegteti őket. A levelek arany színeit, ahogy meglibbennek és megrezdülnek. A cinkék bandázását, ahogy fáról-fára ugrálnak, az idei tengelicfiókák csivitelő csapatait. Egységben az erő, gondolom :) Közben a vércse család is gyakorlatozik, az egyik szülő egészen közel kanyarodik a házak kötött és alulról csodálom fenséges röptét.

Most pedig november van. Szépen, lassan csúsztunk bele, napsütéssel és lassú, nyugodt, ráérős lehűléssel. Azt mondanám, hogy finom ez a november. Szép lassan felmelegedtek a radiátorok és becsukódtunk, reggel jól esett a kacsapaplan alatt nyújtózkodni. Délután még lehetett egy jó nagyot szellőztetni, de a ruhaszárítók már beköltöztek. Az erkélyen kivirágoztak a tarka krizantémok, újra méregzölden növöget a petrezselyem. Az árnyliliomok és a tűzliliomok szépen lassan visszahúzódnak, viaszos leveleik kezdenek lesárgulni. A fák az utcán kezdik ledobni aranyló üstöküket, csak a csörgőfa tartja meg rozsdabarna terméseit. Olyan finom, szép és csendes most ez a november, azt mondanám, hogy méltóságteljes. Így kellene minden évben lennie. Hogy legyen idejük a csodálatos fáknak, a szép bokroknak felkészülniük a télre.

Hetek óta nem esett az eső, és nem változott szinte az időjárás. Azért érezni, hogy lassan vége az ősznek is, mert az idő egyre hűvösebb. A reggelek nyűgös-deresek, hideg és nyirkos a levegő, szürke minden, még a köd is ránk telepedett, mint egy hatalmas lepel. Mégis valahogy olyan békességes. Ha köd van, akkor sokszor csönd van. Ma reggel olyan csend volt, hogy amikor kinyitottam a szemem, egy pillanatig csak füleltem. Finom meleg van itthon, a hideg kint rekedt. Nincsenek hangjai, ma még a cinkék sem látogattak fel hozzánk, hogy egy kis napaforgót csipegessenek.Majd ha süt a nap :)

Tegnap délután viszont feltűnt valami. Korán végeztem, mint egy rendes pénteken. Kiszálltam a kocsiból és úgy feltámadt a szél, hogy ha nem csapom be az ajtót, akkor talán visszafúj a kocsiba :) Felkaptam a kabátomat és az égre néztem. Halványszürke volt, mégis valami más. Illatok jöttek-mentek: fanyar termések, ropogós-száraz levelek illata, egy kis füst, ahogy néhol begyújtottak, és csípős illatok is, mint amikor télen hirtelen nagy levegőt vesz az ember a hidegben.

És akkor rájöttem. Tudtam. A szél.
Pár óra múlva a szél a fák összes drága arany és őzbarna levelét kézbesítette. :) Hordta és vitte, mindenhova tett belőle. Telerakta a parkoló autók szélvédőit, a járdákat, az utakat. Én is kaptam :) Épp az egyik krizantémot kötöztem összébb, hogy busa virágjait ne törje le a szél, amikor egy szép falevél felrepült a szél szárnyán és a karomra telepedett. Gondoltam: saját kézbe kézbesített küldemény. :))) Akkor megálltam kicsit, a csipkepiros kapucnis felsőmet összébb húztam magamon és megnéztem mi is történik éppen.

Minden fáról egy délután alatt eltűntek a levelek. Reggel még voltak, és most huss! Ágaik a telet várják már, tavaszig nem rejtik már el a kis cinkéket és a szarkafészkek is láthatóvá váltak. Átlátszó lett minden, olyat is láthatok, amit lombfakadás óta nem. Ha most a szürkeséget felváltaná egy kis napsütés, az ágak között csíkokat festene a járdára az árnyék. Szép lenne :) Úgy állnak most a fák, mint akik felkészültek a télre. Visszahúzódtak, mély álomba merültek, most már jöhet bármi, ők majd csak tavasszal akarnak ismét tudomást venni a világról.

Köszönöm a levelet, elolvastam. Köszönöm ezt a meseszép őszt. Remélem, hogy a telünk is szép lesz idén.

 Tegnap torna közben - épp egy olyan résznél, amikor már erősen gondolkodóba estem, hogy miért is kell még magamon kívül 2 db 2 kilós súlyzóval csinálnom - amolyan ,,belső látásom'' volt. Hallottam az instruktor Norbi hangját, csináltam amit kellett, csak mintha nem is lettem volna ott. Láttam, ahogy lendítem a kezem, ahogy formálódnak rajta az izmok, ahogy kidagad egy-két ér. Amúgy ez még tetszik is.

De szerintem edzés közben és után jobb, ha nem lát pasi, főleg Apácska. Mert totál csapzottan, leizzadtan, elfáradva, csöpögő hajjal nem nyújthatok túl épületes látványt. Viszont épp ennél a fura látásmódnál jutott eszembe, hogy Anyci hétvégén látta csak, hogy pár hete levágattam a hajam. Egész rövid most. És azt mondta, hogy most valahogy olyan szép vagyok.

Ez olyan jól esett, hogy átöleltem. Tudat alatt úgy látszik még tegnap is érdekelt a téma, mert torna után jól megnéztem magam a tükörben. Amit egyébként nem igen szoktam, érthető okok miatt. Nem is volt annyira gáz, amit láttam. Jó, még mindig dagadt vagyok, de valami jobb. Jobb a tartásom pl,. mint egy éve. Jobb a közérzetem is, Jobb a hajam is, szerintem. Igen, talán mintha kicsit nyíltabb lenne az ábrázatom is. De mindez nem számít.

Az számít, hogy a Nyunyi szépnek lát. Najó... még ha elfogult is, azért hiszek neki. Ráadásul ez a lelkemnek micsoda jó érzés  Kapott anyagból ezt tudom most kihozni. Köszi Anyu!

Hajnalban felébredtem, de sikerült még visszaaludnom. Egyébként sem értem, hogy mostanában mitől vagyok ennyire alvós. Mióta elmúlt a 2 hét igazi, forró, tüzes, ropogósan száraz nyár júliusban, azt pedig felváltotta valami hűvös és monszunos időjárás, azóta éjjelente itthon is hűvös van. Voltak olyan napok, amikor még fáztam is, így nyár ide vagy oda, előkerültek a kacsapaplanok. Könnyűek, mint a pille, sosem izzad bele az ember. Talán emiatt van, hogy szuper jól alszom, és szinte sosem elég. Bár ez rám amúgy nem jellemző, gondolom a hajtás, a késői ágyba kerülés, a bizonyos napokat megelőző napok, és sok minden is hozzájárul ehhez.

Gyerekkoromban szinte büntetés volt, amikor ránk szóltak az ősök este 9-kor, hogy húzzunk aludni. Mostanság elgondolkodom rajta, hogy talán jót tenne, ha legalább hetente 2-3, esetleg 4 alkalommal tényleg olyan korán feküdnék le. De itthon akkor még zajlik az élet és ezer a dolog, különben sem kell annyit aludni ugye, mert még a végén átalussza az ember az élete felét. Ez valami régi bölcselet, nem tudom honnan jött.

Visszakanyarodva a reggelhez.
Amikor felébredtem, megtettem rendszeres körjáratomat. Ez olyan fura női dolog biztos, amikor tökálmosan körbemegyek a lakásban és tulajdonképpen semmi sem történik. Amolyan ösztönös járőrözés ez, hogy minden rendben. Bár a kutyák is csinálnak ilyet, na mindegy. De még anyuéknál a kertben is imádom ezt: hajnalban papucsban a harmatos fűben kóvályogni és szemügyre venni a birtokot.
Behoztam a kis törölközőmet az erkélyről, ahol tegnap csak lazán rádobtam a ruhaszárító tetejére, most reggel pedig finoman átmelengették a napsugarak. Lezuhanyoztam és mikor elhúztam a függönyt, érte nyúltam. Igen, nekem ez egy bogaram, hogy külön törölközőbe törlöm a képesebb felem és másikba önmagam, még ha tiszta vagyok, akkor is. Ahogy az arcomhoz érintettem és beleszimatoltam, olyan, de olyan finom illata volt a türcsinek, hogy egyetlen pillanat alatt elöntöttek az emlékek.

Hogy milyenek? Hmmmmm.......
Gyerekkorom nyarainak augusztusi reggeli jutottak eszembe. Amikor kimásztunk a sátorból - na nem túl korán, de még a nagy meleg előtt - és persze akkor, ott is kötelező volt a mosakodás. Az ott használt, az éjjel hűvösét magába szívó, a hajnal harmatának gyöngyeit felitató, a nyugodt, már nem feszes és tüzes, de meleg augusztusi napsugarak illatát árasztó törölközők jutottak eszembe.
Mert ez, most, ma reggel, éppen olyan illatú volt. Én meg lélekben éppen olyan gyerek voltam egy fél percre, mint akkor. Furcsa, hogy mit mihez köt az ember, mert biztos, hogy akkor, ott Apostagon, a törpefüzesben ez soha nem jutott eszembe. De most, harminc évvel (úristen, de komoly....) később viszont igen.

Evvel az élménnyel indult a reggelem - később Apának is elmeséltem. Anniyra megindított, hogy könnyes lett a szemem. Nem tudom, mit siratnék, egyszerűen csak megható volt az egész. Bevillannak tábori képek, Anyu piros virágos bikinije, fater a fejszével, Sanyi bácsi az óriási vajling ,,maradék'' túrós csuszával, tesóm a legelső ottani nyáron viselt fradis fürdőgatyójában, a ,,hűtőnek'' ásott gödör, a ,,franszijavészé'', ami piros-sárga margarétás nejlonnal volt körbekerítve csigavonalban, és tiszta komfortos volt a rendes ülőkével, stb. A sátrak, a tűz helye, a tábori zászló, annak őrzése és megvédése éjjel, a Duna... Ó a Duna, az a csodás kis öböl a hatalmas fűzfákkal a partján. Ma már sajnos nincs meg az öböl, mert feltöltődött, pár éve láttam. Olyan érzés volt, mintha a Százholdas Pagonyba tévedtem volna, felnőtt fejjel. Minden sokkal kisebb volt, és nem volt annyira meseszerű, mint gyerekkoromban. Annyi mindent csinálhattunk ott, és egész nyáron ott voltunk. Együtt voltunk a falubeli kölykökkel, mi azt hittük, hogy szabadon, de azért mindig figyelt ránk valaki. Hányszor másztunk a gátőr eperfáira, te jó ég! Hányszor, de hányszor ugráltuk szét a gát és az út sarkában felrakott szénakazlát. Hányszor léptünk véletlenül friss tehénlepénybe, királydinnye tüskéjébe, és csalánba. Ha nagy hajó ment el a Dunán, mindig felfeküdtünk a hullámaira, ahogy azok a part felé értek. Farönkön próbáltunk sorban fennmaradni egymás mögött, aztán dőltünk halomra a vízbe. Vadvirágot gyűjtöttünk, hogy a flottilla őrnaszádját felvirágozzuk. Kukoricát loptunk, imádtuk. Hős cincért látni egy csoda volt, siklótól frászt kapni megint csak. Talált dinnyét neveltünk táborbontásig, de vacak íze volt és csalódást okozott. Nyilván, mert nem édes, hanem Duna-vízzel locsoltuk - amikor eszünkbe jutott. Tarzanost játszottunk a fűzfákon ás ugráltunk az öbölbe, kagylót gyűjtöttünk, szárítottunk ki, aztán mindig ott is felejtettük nyár végén. Hatalmas kosár cseresznyét tömtünk magunkba a falubeli srácokkal, rosszullétig. Egyforintos vizes fagyit ettünk a Gólya presszóban, de imádtuk. Kézilabdányi paradicsomot szedhettünk és haraphattunk, míg ki nem csípte a szánkat. Némakacsát simogattunk, reggelente frissen fejt tejet kaptunk badellából, frissen sült kenyérrel, vagy kakaós kaláccsal, esetleg vajjal. Egyetlen rozoga falubeli férfibiciklivel elvoltunk vagy 10-15-en. Lóhátra ülhettünk augusztus 20-án a focipályán, ami még ma is meg van. Annyi, de annyi mindent csinálhattunk. Csak megköszönni tudom a szüleimnek, mert én ilyen emlékeket senkinek sem tudok majd adni. Másmilyet lehet, de ezt a hihetetlen szabadság-érzést, boldogságot, gondtalanságot biztosan nem. Akkor még más volt gyereknek lenni és belegondolva, boldog és gazdag gyerekkorom volt. Sokat változott azóta a világ.

Most meg ücsörgök széles mosollyal a képemen. Érzem ezt a finom augusztust minden porcikámban. Az illatait, a szellőit, esőit, minden naplementétől szerelmes leszek. És csend van. A városhoz képest, ehhez a rémes lakótelephez képest, mert sokan nyaralnak. Ez is az egyik oka, hogy jobban alszom. Hihetetlen, nyugodt csend van mostanában. A madarak már nem udvarolnak, megnyugodtak, a kicsik kirepültek. A gyerkőcök nyaralnak vagy táboroznak, az emberek fele el van utazva. Nincsenek éjjeli randalírozók. Mérhetetlen csend van.

Néha........ néha nagyon szeretek itt lakni. Máskor meg már gyűlölöm, elegem van, idegesít és megfojt. Igen, ez a jó szó: megfojt és megfulladok itt. Tér kellene, egy kis levegő, egy kis föld a talpam alatt, mert szét tudnék robbanni a feszültségtől. Tudom, mi okozza. Ez a tétlen várakozás. Mikor már menne az ember, már csinálna, tenne valamit, már máshol jár lélekben. Nem, valóban nem vagyok türelmes, inkább nyughatatlan. Mert fejben és lélekben tudom, hogy nekem már máshol lenne dolgom, ott kellene szorgoskodnom.... Mégis, valamikor biztosan megszépülnek majd ezek a képek, mert ebben izgalom is van. Majd valamikor jó lesz visszaemlékezni. Hiányozni nem fog. Egyetlen dolog fog csak hiányozni: a hegyem. De más nem. Úgy mennék már... Úgy szeretném máshol is érezni az augusztus illatát.

 Megismerkedésünk utáni első születésnapomra kaptam a Szerelmemtől a gyűrűmet. Olyan gyűrű, amit ő tervezett és úgy csináltatta meg aranyművessel, ahogy elképzelte. Kedvenc virágom, egy fehér rózsa, és egy bimbó van levelek koszorújába fonva. Nagyon szeretem. Egyedi, ilyen senki másnak nincs, ez csak az enyém.

Ezt a gyűrűt csak otthon nem hordom. Bársony ékszeres dobozban pihen minden éjjel. De minden este, amikor leveszem, megpuszilom, úgy teszem el. Minden alkalommal hálát adok - gondolom Istennek - azért, hogy vele lehetek. Köszönetet mondok, hogy megismerhettük egymást és azóta is jóban-rosszban együtt lehetünk. Mérhetetlenül hálás vagyok a sorsnak, mert olyan társat kaptam, akire felnézhetek, akihez bújhatok, aki támogat, elfogad és szeret. Mindig gyötör a lelkiismeret, hogy én talán ezeket nem tudom megadni neki. Hogy túl sokat sárkányoskodom, hogy kevésbé vagyok türelmes, mint ő velem.

A gyűrűm, mint véget nem érő kör, mint megújuló érzés-hullám, ami önmagába tér vissza, mindig emlékeztet arra, mennyire szeretem Őt.

Egyik kollégám benézett ma az irodámba és szóba került Hofi egy - nem meglepő módon - ma is igaz szösszenete:

Két pasi találkozik, akik régen látták egymást és beszélgetnek.

- És most hol dolgozol?

- A Népjóléti Minisztériumban. És te?

- A Tengerészeti Minisztériumban.

- De hát olyan nincs is!

- Miért? Népjólét sincs...

Azért kicsit elgondolkodtam rajta.

 Valamelyik héten találtam egy linket valahol, de ha agyon(?)ütnek sem tudom, hogy hol.

Kíváncsi voltam, érdekel a téma, így hát feliratkoztam az ingyenes hírlevélre itt.
Igen, ez most egy reklám, mert megmondom őszintén, megéri. Konyhatervezéssel kapcsolatos információk, tippek, fontos tudnivalók érkeznek levélben, rendszeresen. Ma kaptam a harmadikat és olyan banálisnak tűnő dolgok nem jutnának eszembe, ha szükségem lenne rá, hogy szinte a homlokomra csapok: te jó ég, tényleg!

Ajánlom mindenkinek, aki szeretné a konyháját felújítani, átalakítani, gépet cserélne benne, vagy akár újat tervezne, átépítene, stb. Mindenkinek tudnia kellene ezeket :)

Aztán a jövőre nézve - szintén nemtom' honnét - megnéztem egy másikat is. Ez meg egy redőnyös fickó. Ja tudom! az Otherside-on szólt hozzá egy bejegyzéshez az úr. Onnan kolbászoltam el hozzá. Először szokványos website... aztán elkeveredtem erre az oldalra.

Leesett az állam.... hát így is lehet? Azta... és hűű... Szóval nem dőlök be én sem akárminek, de ha valaki ezt így fel tudja vállalni, a saját arcát adva hozzá, akkor azt gondolom, hogy ez már döfi! Ő tényleg él-hal azért amit csinál és valóban hosszú távon gondolkodik. Mindenkinek így kellene.
Olvasom tovább... saját maga után összetakarít? Vigyáz az én dolgaimra, és akkor jön, amikor én akarom, nem amikor ő? Szóval, totál döbbenet. De jó irányban. Annyi ilyen témájú oldalt megnéztem már, voltak kedves szavak is, akciós ajánlatokat, olcsó árakat ígérő színes, tiri-tarka figyelemfelkeltő oldalak is. Pont az, amitől olyan ,,sufni-tuning-íze'' lett a dolognak. Itt meg csak ez.
Ha el tudunk költözni, mindenképpen - már csak a biztonság és a biztosítás miatt is - kell redőnyről gondoskodnunk. Akkor viszont nem lesz mindegy, mit-hol-kitől-hogyan-mennyiért-stb. kerül sor majd erre. Elmentettem az oldalt, hátha ő lesz a szerencsés.