Megismerkedésünk utáni első születésnapomra kaptam a Szerelmemtől a gyűrűmet. Olyan gyűrű, amit ő tervezett és úgy csináltatta meg aranyművessel, ahogy elképzelte. Kedvenc virágom, egy fehér rózsa, és egy bimbó van levelek koszorújába fonva. Nagyon szeretem. Egyedi, ilyen senki másnak nincs, ez csak az enyém.

Ezt a gyűrűt csak otthon nem hordom. Bársony ékszeres dobozban pihen minden éjjel. De minden este, amikor leveszem, megpuszilom, úgy teszem el. Minden alkalommal hálát adok - gondolom Istennek - azért, hogy vele lehetek. Köszönetet mondok, hogy megismerhettük egymást és azóta is jóban-rosszban együtt lehetünk. Mérhetetlenül hálás vagyok a sorsnak, mert olyan társat kaptam, akire felnézhetek, akihez bújhatok, aki támogat, elfogad és szeret. Mindig gyötör a lelkiismeret, hogy én talán ezeket nem tudom megadni neki. Hogy túl sokat sárkányoskodom, hogy kevésbé vagyok türelmes, mint ő velem.

A gyűrűm, mint véget nem érő kör, mint megújuló érzés-hullám, ami önmagába tér vissza, mindig emlékeztet arra, mennyire szeretem Őt.