Előzmény: kiskamasz koromban olvastam el a Drakula gróf válogatott rémtettei című könyvet. Balatonparti házban, baglyok huhogása és denevérek ciripelés közepette, takaró alatt, zseblámpával.  Persze majd' betojtam tőle, és citeráztak a lábaim, mégsem tettem le. Nappal meg nem értem rá olvasni, ez evidens. Mai szemmel nézve, nem voltam teljesen normális. Akkor meg is fogadtam, hogy soha többé vámpírokat!

Ööö.. aztán ez persze az évek múlásával lazult, mert amikor már nem volt sláger, megnéztem Brad Pittel az Interjú a vámpírral című filmet. Tetszett. De semmi extra, egyszer láttam és elég volt.

Most azonban olyan élmény ért, amire igazából nem voltam felkészülve. Előbb láttam, aztán olvastam / olvasom és egyetlen előnye ennek a sorrendnek, hogy elragadó arcokat, mimikát és csillogó szempárokat tudok társítani az olvasott élményekhez. Beleszerettem Stephenie Meyer Twilight Saga-jába. Totálisan odavagyok, egyes részeket már harmadszor néztem meg tegnap és Rozinantén is jobban telik az idő velük.

Teljesen megbabonázott a történet, totál odavagyok a szereplőkért, még a rosszakért is.   Ugyanis menthetetlenül romantikus vagyok. Ez pedig egy igézően romantikus történet. Nem is csoda, hogy a tinilányoknak jobban tetszett, mint a fiúknak, bár sejtem, hogy azért őt is találnak - akár példaképként is - szimpatikus szereplőket. Nagyon tetszett Aro, és szinkronhangnak Alföldi Robi hangja egyszerűen zseniális volt hozzá. Az a lezser cinizmus, amit megformált, az ő orgánumával, teljesen hitelessé és tökéletesen életszerűvé tette.

Tetszenek a szereplők és a szerepek. Mégis azt mondanám, hogy előbb olvasni, aztán nézni, és akkor az olykor bárgyúnak tűnő főhősnő sem tűnik majd olyan érthetetlennek. Akkor már ismerni fogjuk a gondolatait és meg fogjuk érteni, miért olyan visszahúzódó. Persze... a másik előny, amit előbb ecseteltem. De mindegy is, mert a lényeg, hogy teljesen felkavart. Olyan érzéseket keltett életre bennem, amiket én is átéltem tiniként. Ugyanazokat az évődő pillanatokat éltem át mindahányszor megnéztem, visszatekertem, újranéztem. Azt a varázsos, szerelmes, égető, sürgető, lehet-nem lehet, szabad-nem szabad érzést. Istenem, de jó is volt akkor szerelmesnek lenni... Minden kínjával, minden csókjával, minden gyerekes kötöttségével együtt.

Hálás vagyok. Hálás vagyok az írónak, hogy nem felejtette el, milyenek ezek az érzések. Hogy felnőttként, egy szuper pasival az oldalamon újra élhetem ezeket az érzéseket és a fellángoló érzelmeimet, érzéseimet mind a nyakába zúdíthattam   Mert ez jó! És mindenkinek, aki annyira reménytelenül romantikus, mint én, csak ajánlani tudom, hogy olvassa el, nézze meg, ha teheti. Mert sokat adott érzelmileg, mert egy kicsit újra én is 17 lehettem, mert teljesen elvarázsolt arra az időre - sőt még utána is - míg a tévé előtt ültem.

Képek forrása: internet