Van itt pár pötyögésem piszkozatként és ma belenéztem az egyikbe. De amúgy is írtam volna, mert ma csupa pozitív élményem volt odabent. 

Éjjel megálmodtam hogyan fogom egyeztetni a főkönyvi számlákat, amiket össze kellett hoznom. És sikerült! :) Tiszta hepi lettem, legszívesebben indiánügetésben végiglejtettem volna a folyosón, de azért valljuk be... akármennyire is ismernek odafent, ezt az oldalam még nem. Elég meglepő lettem volna :) Bár az is igaz, hogy az egyik főnököm megdicsért és ezt a virtuális vállveregetést ismét bezsebeltem.

Aztán végre bejött nekem aláírni egy osztályvezető a tavalyi leltáríveket, aholis ő volt az ellenőr. Jóban vagyok vele, de már sokszor hagytam neki üzenetet, és már párszor írtam is neki. Most utoljára úgy küldtem el a levelem, hogy a legelsőt - novemberben keltet - továbbítottam, szép karmazsinvörössel kiemeltem az eredeti dátumot, majd szépen mondva belecécéztem :)) vagyis másolatot küldtem belőle a saját főosztályvezetőmnek. Végül nem tudom mi, de valami hatott és ma megjelent, így pontot tehettem az egész leltár végére és elpakolhattam a szekrény tetejéről azt a nagy stócot. Ez is le van tudva  Hurráhurrá

A harmadik sikerélményem, hogy sikerült - bár némi segítséggel - bevételeznem egy üzemeltetésre átvett gépkocsit. Egy kicsit rejtély volt számomra, hogy miért a tájékoztató jellegű oldalra írom a nettó rovatba a bruttó árát, de erre is rá fogok jönni!

Tulajdonképpen szupi kis nap volt a mai. Utolértem magam, most már a napi teendőknek szentelhetem az egész napomat és nem maradt restanciában csak egy gépkocsi, amihez nincs meg a szerződésmásolatom és nem tudok addig mit kezdeni vele. De folyamatban van. Nehéz, de meg fogom szokni - gondolom - hogy mindenféle rendű és rangú emberek fülét kell rágnom bizonyos dolgokért. Pl. szerződésekért. Persze illedelmesen ám, de határozottan. 

Őszinte legyek? Úgy félek... mert úgy érzem, evvel felnőttem. Kész. Saját munkakör, egyedül, saját iroda, saját feladatok, amiben csak magamra számíthatok. Hm... fura ez. Mindig úgy és olyan helyen dolgoztam, ahol emberek vettek körül. Mármint hogy sok-sok ember. Most meg a kis ,,sajtlyukamban'' ott vagyok magam. Persze, persze van kihez szólni, meg itt is vannak sokan, jönnek-mennek az irodámban az emberek, intézzük az ügyeinket, de mégis más. Tök más és élvezem De felnőttem... teljesen. Mert pl. nem rohangálhatok indiánjárásban... meg néha komoly arcot kell vágni... meg fontos dolgokat kell intéznem... meg meg meg...

Nem találkozom olyan személyekkel, akiket nagyon kedvelek. Nem látom Anitát, Parizsut, Tónit, Szélesilacit, és még sorolhatnám. Ők például nagyon hiányoznak. Remélem azért nem felejtenek el. Hmm... önzőzök itt, vagy mi? Remélem nem, hiszen most nem velem vannak kapcsolatban, hanem azokkal, akik maradtak lent az ügyfélszolin. Féltékeny sem vagyok, mert nincs mire. De én nagyon jól éreztem ott lent magam, szerettem a munkám még akkor is, ha morogtam. És nagyon szerettem az emberkéket, akik visszajártak hozzánk. De majd túl leszek valahogy ezen, feldolgozom a hiányukat. Már megéltem ilyesmit máskor is, máshol is. Volt, ahol némelyik ügyfél annyira ragaszkodott hozzám, hogy amikor eljöttem, másik bankba vitte a számláját. Na meg a pénzét. Fura. Mégis jó volt visszahallani itt-ott, hogy hiányoltak, ragaszkodtak hozzám. Bevallom, hízelgett. 

Mint most is, ha felkeresnek az irodámban, annyira örülök! Beköszönnek, ha csak elmennek az ajtó előtt - hehe, ezért is jó, hogy nyitva tartom - és mosolyognak. Van aki csak azért jön fel, hogy beköszönjön hozzám. Nekem. Olyan jó ez

Végülis ilyen volt a mai napon, kicsit szedett-vedett kapkodós, megálmodós, de mégis pozitív. 

Más.

Gyümölcs napunk van ma Apával. Merthogy belevágtunk a híres szétválasztós kilencven naposba. Már az első gyümölcs napon is az volt a bajunk, hogy nem vagyunk eléggé édesszájúak. Estére már majd meghalunk egy kis sósért. Ma is mindenfélét ettünk, mármint gyümölcsöt. De estére felcikkeztem két paradicsomot is, megsóztam és az volt a ,,desszert''. Így ki lehet bírni Holnap pedig protein nap lesz, tehát sült oldalast csináltam ma és párolt káposztát hozzá. Ezt a kínzást! Úgy megsütni, hogy nem ehettünk belőle!!!! És csak szállt-szállt az isteni illata, mert ráadásul őrölt korianderrel, borssal és fokhagymával pácoltam tegnap óta.... mm...... ez kész kínzás, kérem szépen!!! Szóval hősök vagyunk és tessék minket isteníteni