Érzem ám, hogy mostanság kissé (???) leterheltebb vagyok odabent. Mert estére nem marad kedvem és energiám sem, hogy leüljek a gép elé és még nyomkorásszam egy kicsit.
Vacak dolog ilyet mondani, de elfáradtam. A decemberi két napomat leszámítva, augusztusban voltam szabadságon. Azóta meg kész agyrém volt minden.

Odabent a szabi után rögtön belecseppentem a téli gumimizériába, hogy annak a több mint négyszáz jószágnak legyen téli papucsa. Felmérés, egyeztetés, rendelés, ütemezés, stb. Nem volt egyszerű.  Mire vége lett, jött a lehetőség, hogy új helyem legyen, új munkakörrel. Elvállaltam, már nem is értem, miért vacilláltam rajta. Biztosan a ,,félsz''. Ámde nem bántam meg. Már írtam róla korábban, hogy azért január elején át kellett gondolnom sok mindent a saját munkámat megszervezendő. De sikerült. A napi munkát hamar átláttam, ma már némi rutinom is van benne, nem kell sokat gondolkodnom rajta. Ha semmi extra nem jut egy napra, akkor mondhatnám azt is, hogy félkézzel megoldom. Naprakész főkönyvi kimutatással együtt.
Ami nem napi munka, avval azért szoktam molyolni, ha meg végképp nem megy, akkor marad a telefonos segítség. Közben beszerveztek egy szoftverfejlesztési programba is, de sokkal többet vártam tőle, mint amennyi lett. Konkrétan nekem semmi hasznom nem lett belőle, ugyanannyi a munkám, mint előtte. Elvártam volna egy programtól, hogy könnyít valamit a munkameneten pl. De nem így alakult. Ez van. Azért simogatta a hiúságom, hogy kikérték a véleményem. Jó, az tény, hogy egy olyan speciális területen dolgozom, ahol nem mindegy, hogy ,,odaát" mit módosítanak egy szállítói számlán pl. a könyvelésben. Ezt ők nem tudják. Én meg vagyok olyan baromi szerencsés, hogy átláthatom az elejétől a végéig a folyamatot. Hurrá. 

De azért szeretem csinálni, amit csinálok. Tetszenek a megoldandó feladatok, igaz néha felzaklatnak a hülye akadályok, meg hogy azt hiszik papagáj vagyok, hogy mindent százszor mondjak el. Gondolom majd megszokom. 

Túl vagyok a második negyedéves záráson - egyedül. Tök egyedül, de tényleg. Némi programhibát ugyan találtam, azóta is várom a programozót, majd csak odaér egyszer. Most jön a selejtezés. Na ettől kissé borsózik a hátam. 

Állítólag - egy még mindig kolléganő szerint - ennyi idősen nem szép dolog azt mondani, hogy elfáradtam. Bezzeg ő ennyi idősen két gyereket is nevelt. Ja... meg cukrász volt. Nem akarom leszólni a cukrászokat, sőt távol álljon tőlem, de azért ha fizikailag megterhelő is, nem egy nagy agymunka, azt hiszem. A felelősség meg az ízlik-nem ízlik lehetőségében meg is áll.
Felelősségteljesen végzem a munkám, igyekszem úgy végrehajtani az előttem álló feladatokat, hogy másnak ne kelljen utánam dolgoznia.
Mégis úgy érzem, hogy az elmúlt fél év után elfáradtam. Szabadságra akarok menni. Szóltam is az egyik főnökömnek, most már csak rajtam múlik, hogy mikor?
De minél hamarabb. Csak azt hiszem kicsit sok mindenre kell figyelnem: pl. ne legyen hónap vége a zárások miatt. Meg negyedév vége sem. Meg félév és évvége meg pláne :) Ne legyen selejt, meg leltár sem. A kolléganőm is bent legyen, ne legyen iskolaszünet a gyereknél, meg ne legyen beteg, stb. Akkor mikor? 

De most nem érdekel. Szellemileg érzem magam fáradtnak és el akarok menni. Holnap egyeztetek odabent és már lélekben ott sem leszek, asszem' Aztán hogy mit is csinálok két nap alvás után, majd elválik. Vannak titkos terveim