Pfúúúj.... ez a tegnapi nap. Totál kész voltam. Mondjuk egész héten. De a tegnap az.. kész.

Meló után elmentem a postára a csomagomért. Álltam a zebránál és szemből tűzött rám a nap. A túloldalon meg az árnyékban állók nézték, hogy egyik lábamról állok a másikra. Jó hosszú piros lámpa volt. És bár nem hordok tűsarkút, éreztem, ahogy a szandálom sarka kezd belemélyedni az aszfaltba. Olyan volt a meleg, mint egy ragadós, cuppogós, gőzölgő lekvár. Az egész város ilyen volt. Undorító. A sok őrült ember meg jön-megy, amikor még az állatok is tudják - illetve ők még ösztönösen tudják - hogy ilyenkor mi a legjobb: nem mozog, nem mocorog, alig lélegzik.
Na, végre váltott a lámpa, tán 5 perc alatt végeztem, vissza a zebrához, most én sajnáltam a napon álló bácsikát. Tűzés a kocsihoz, klíma be, tünés haza.

És akkor hazaértem, és ,,csak'' 31°C volt a lakásban. Panel ugyebár, lesötétítve nappal. Becsukva minden ablak, hogy ne jöjjön be a meleg.
Táska ledob, ruha ledob, ugrás a zuhany alá. Hűvös-langyos vízzel kezdtem a zuhanyt, megmostam a hajam és élveztem, ahogy a víz hűti a koponyámat. Mert ugye mindig az a legmelegebb pontja az embernek. Aztán forró víz, amit csak bírtam. és kimásztam. Nem törölköztem, csak magamra csavartam, majd felvettem egy szintesemmi pántos pólót.

A legnagyobb gyönyörűség az volt, hogy bekapcsoltam a hálószobában a klímát. Mindig hálát és köszönetet rebegek érte Ati szüleinek, hogy lett ilyen kütyünk. Csodálatos dolog rásegítettem még a kis ventillátorral, hogy hamarabb megkavarja a hűvös levegőt. Kivonultam főzni, amivel igazán nem sokat pepecseltem, mert a bácskai rizses húst mindig kuktában csinálom.
Kukta alá begyújt, hagyma gyorsan felvág, 1 kanál libazsír a kuktába, sok hagyma bele, kicsi só, 2 paradicsom, félrehúz, kis fűszerpaprika, aztán a kockára vágott pulyka felsőcomb is zutty bele, 2 húslékoceka, némi víz. Ja meg fűszernek bors, kömény, fokhagyma. Kukta lezár, takarékra tesz, fél óra múlva kinyit, 4 zacskó rizs beleszór, kukta lezár, gáz elzár és 15 perc múlva megkavar. Kész.   Közben a koviubit szétpakoltam két felé, mert hétvégén viszünk Tordasra is. Csináltam teákat, mint minden délután, megint egy zuhi, aztán hűsölés a kellemesen lehűlt szobában.

Mondhatnak sok rosszat a klímára, és lehet, hogy a mi leendő gyerekeink már asszimilálódnak és simán bírják a 40-45°C-ot is, és majd hülyén néznek a szüleikre - vagyis ránk   - hogy miért kapcsoljuk be a klímát 35°C-ban, de akkor is jó. És kellemes, tiszta levegőt teremt. Nem flancolunk, mert ritkán kapcsoljuk be, akkor sem 15 fokra állítva, hanem ésszel használva. De annyira jó, hogy van.

A nagy hűsölésben fekszünk hanyatt az ágyon, mint két techalott béka és beszélgetünk, hülyéskedünk. Mondom Apának, mutassa meg, milyen a nyúl, a vámpír, hogy ugrik az ,,elefán''  És kérdem: - Milyen állatot tudsz még utánozni? - Döglöttet. De azt minden félét.  - És még milyet? - Kavicsot.  Kész voltam, egy órán át, aztán még lefekvéskor is ezen röhögtem. Meg most is ráz a röhögés, ha arra gondolok, ahogy fapofával mondja: - Kavicsot.

Imádom ezt a fickót, mondtam már?