Napok óta érzem, hogy vége a nyárnak.

Még ugyan forróság van napközben és kánikula. De ez már nem az a ropogós júliusi nyár. Hajnalban hűvös van és reggel még párás a szélvédő, mikor indulok. És már érzem az ősz illatát. Némelyik fa már kezdi sárgítani a leveleit és ha lehullanak, ropogósan zizegnek.

De imádom. Egyszerűen odavagyok ezekért a reggelekért. Ezt nem tudom senkivel megosztani, mert olyan korai órán vannak a csodák, hogy Apácska még alszik. Talán Anycival tudnám, mert ő is korán kel és korán indul dolgozni.
De ilyenkor a legjobbak a hétvégi reggelek. Az erkélyen kivárni, míg felkúszik a nap a horizontra és kibukkan a koronája. Ott könyökölni a korláton, egy bögrét szorongatva és hallgatni a város hangjait. Ahogy éledezni kezd, morajlani kezd. Ahogy csicseregnek a madarak.
Onnan is tudom, hogy vége a nyárnak, hogy a fecskék rejtélyes módon beköltöztek a városba. Tegnap előtt vettem észre őket. Illetve előbb csak hallottam, de amikor felnéztem, akkor a házak közötti vezetékeken ücsörögtek és be nem állt a kis cserfes csőrük. Hogy mit tudnak annyit fecsegni-locsogni, rejtély. Szeretem a kis törékenyényüket. Egyszer volt pici füstifecske a tenyeremben.... soha el nem fogom felejteni. Olyan pihe, súlya nincs és képes Afrikáig repülni és vissza. Hihetetlen számomra. A tolla ében, és kéken csillog, a torka is kezdett már vörösödni, de még a farktollai rövidkék voltak. A lába pedig fele olyan vékony volt, mint egy gyufaszál... elképesztő. Persze elengedtük, hiszen mentési céllal lett csak megfogva a kis butus, mert nem tudott kimenni a házból. Az még egy csoda, ha egy vadállatot szabadon enged az ember.

Eszembe jutnak barátnős nyarak, amikor korábban keltem a Balaton partján és egyedül mentem le a partra. A harmatos fű, a kicsit csípős hideg, a víz illata, a sirályok vijjogása és az a mérhetetlen csend, ami körülvett, feledhetetlen emlékek. Tiszta szerelmes hangulatba tudom ringatni magam a hatására.
De az augusztus még próbálkozik, mert a reggeli harmatba hamar beleharap a napsütés és pillanatok alatt felszárít minden párát, elkergeti a ködfelhőket, hogy aztán nappal a nyaralóknak és a pihenőknek a kedvében járjon.

Szerettem azokat a nyári napokat is, amikor hajnalban a kertben mezítláb mászkáltam és élveztem, ahogy a vizes fű simogatja a tappancsaimat. Ez is csupa szerelmes érzés ám
Aztán, ha körbesétáltam a kertet és minden bokorhoz és fához volt pár szavam, a legjobb a tornácon ücsörögni és megvárni, míg felébred a család. Addig meg a kuvasz füle tövét vakargászni, meg összedugni a homlokunkat, vagy nekidőlni az oldalának és elmélkedni

Szóval ilyen egy szerelmes augusztus reggel. Kár, hogy pár pillanat az egész és utána kipukkan, mint egy szappanbuborék