Hű... hogy micsoda jó kis könyvet olvasok éppen!
Már vagy két. vagy három hónapja kaptam kölcsön. Egyik kollégám ilyen hatalmas ,,könyvfaló'' és vele szoktunk cserélgetni. Mármint nem könyv+fa+ló :)))) Ez egy régi könyv, ahogy láttam 1969-es kiadású. Daniel Keyes: Virágot Algernonnak.
Még nem értem a végére, de roppant mód tetszik a részletes elbeszélés, ami a főhős szemszögéből tárul elém. Tudom mi lesz a várható vége a történetnek, mert miközben utána néztem, sajna kiderült. De ettől még nem fogom letenni. Azt is láttam, hogy meg is filmesítették. De talán ez is olyan más lesz a vásznon, mint a papíron, hogy nem biztos, hogy meg akarom nézni.
Szeretem, mikor egy történet hatással van rám. Nem egyszer előfordult már, hogy beleéltem magam, szinte ott voltam én is, csendes szemlélőként a történetben. Alig vártam, hogy hazaérjek, elintézzem a kis kötelező napi teendőimet és leülhessek olvasni. Most már ugye az olvasósarok is rendelkezésemre áll bármikor :)
Most is így érzem magam, miközben Charlie történetét olvasom. A fogyatékos Charlie-ét, aki az agyműtétje után olyan gyorsan fejlődik az intelligenciája, hogy szinte fel sem fogható. Hiába tudom, mi lesz a vége, mégis érdekel, hogyan oldódik meg a történet. Illetve gyanítom, hogy nem lesz itt megoldás, csak egy végkifejlet. Konzekvenciák taglalására sem számítok, hiszen ez egy sci-fi. Mindenesetre olyan történet és olyan rabul ejtően írt regény, amit biztosan nem fogok elfelejteni.
Apának mindig azt mondom, hogy én olyat izét, sci-fit vagy mit, nem olvasok, de valahol ez a történet sem más, mint fikció. Bár ha belegondolok, hogy mennyi mindent nem tudhatunk mi egyszerű emberek az orvostudomány fejlődéséről, akkor talán még sem :) Akkor szinte az tűnik sci-finek, ahogy mi élünk itt ez a kék bolygón :)
