Tegnap azt kérdezte szívemcsücsökje, hogyan fogok három blogot is egyszerre vinni? De kimentettem magam, hogy nem muszáj. Mármint én akartam, de nem köteleztem magam arra, hogy minden nap mindegyikre írogassak. Így csak oda, ahova akarom és csak azt, amit akarok és főleg csak akkor, mikor kedvem és affinitásom is van éppen hozzá. Mostanság van.
Valahogy úgy adódik, hogy a benti dolgok mindig ide kerülnek. Épp emiatt is csináltam, hogy ne kerüljenek a bodzára. Jó helyen vannak itt, ahova kevesebben lesnek be. De azért mégiscsak akadnak kukkolók. Zilált egy hetünk volt odabent. Voltak nagy lefejezések a cégnél, meg persze kinevezések. Vérfrissítés? Fene tudja... de az új seprők miatt most mindenkinek bonyolultabb lett az élete. Erről ennyit.
Mindenféle feladataim között arra lettem figyelmes, hogy ott ül nálam az egyik főnököm és azon tanakodunk, hogyan tudnék olyan kimutatást készíteni neki, amiben megjelennek az idei éves költségtervekhez szánt tavalyi összesítő adatok. Mert ugye abból kalkulálnak idénre. Ment is egy része meg nem is. Amikor egy részét - bár kértem telefonos segítséget - többnyire egyedül összehoztam, tiszta büszke voltam magamra magamban. Mert a program mindent tud, de baromi bonyolult kicsikarni belőle, amit az ember látni akar. Ma kiderült amit már tegnap is sejtettem, hogy egy másik részéhez a dolgoknak, ha megfeszülök sem tudok hozzáférni, mivel nincs jogosultságom. Na nem mint ha kéne! De a főnököm elintézte, hogy mégis legyen. Onnantól kezdve viszont pillanatok alatt olyan kis frappáns kimutatás született, hogy ihaj. Tavalyi keret, éves felhasználás, keretnövelés, maradvány! Wow, na épp ez kellett! Elkönyveltem magamban, hogy szépen fokozatosan próbál megmérettetni, de sikerült. Mert bevallom, nemet mondani eszembe sem jutott, de tán nem is mertem volna. Specifikusan nem az én területem ez, de valamilyen szinten kapcsolódik a munkámhoz. Persze nem vagyok diplomás közgazdász, hogy a terveket megsaccoljam, ami ugye hasraütéssel történik, de azért mégis. Végeredményben olyan elégedett képett vágtam, mint a macska, amelyik felzabálta az egeret. 
Azt birom bent, hogy a héten voltak nyüzsik, de viszonylagos nyugi is. Bezzeg ma reggel!. Mert ugye Murphy ez, hogy pénteken torlódnak a dolgok.
Pénteken jön vissza egy rahedli kötváll, amit el kell tranzitálni, gyorsan nyomtatni, összeszerelni,(ez marhára tetszik amúgy, de nem más, mint bizonyos papírlapok megfelelő sorban való összerakása és összetűzése, kitöltése) aláíratni és bezuttyintani még a postába, hogy vissza is kerüljön. Meg persze péntek az a nap, amikor ezer szállítói számlát kapok bevételezni. És persze ilyenkor derül ki, hogy valami marharépa 23-án 24-ei keltezésű számlát állít ki, amit nem tudok bevételezni, csak hétfőn. És pénteken hajkurászok olyasmit, amit le sem számláztak nekünk. Csak úgy lett. És csak úgy felszereltük egy ügyfél autójára. Bárcsak én is kaphatnék így ajándékba 4 téli könnyűfém tárcsát gumival, hogy sehol senkinek nem hiányzik Persze meg lesz ez, de majd jövő héten kinyomozom. Ilyenkor hívnak fel amiatt is, hogy csináljak kimutatást a tavalyi, de idénre áthúzódó tételekről. Még jó, hogy excellben van és csak kiexportálom, gyorsan elküldöm majd email-ben. Mekkora penge vagyok, hogy már decemberben felvittem a tételeket a táblába! Pfűűű.... amúgy meg körmölhettem volna. Csodás dolog a számtech. Ma már mindent a gépen csinálok, nincs egyetlen kézzel vezetett nyilvántartásom sem. Minek? Dupla munka. A péntek az péntek, de hétfőre maradt az új szerelő kolléga részére kiadandó szerszámok átkönyvelése is a raktárról. Mert nem vagyok lusta disznó, nem a lábam lógatom, de 7-kor leültem a gépem elé, egyszer álltam fel, míg átvittem az aláíratandót, aztán meg negyed kettőkor, holott egyig tart a munkaidőm. Szóval majdnem behavazódtam. Na ezért nem jutott időm ma odabent ebédelni, és csak itthon tudtam kajolni. De akkor a szemem már majdnem kiesett.
Meg is lett az eredménye. Megebédeltem szépen, tányérból - nem ám műanyag dobozból - aztán elmosogattam, lezuhanyoztam, beraktam egy nagy adag ruhát a gépbe, beültem a legkedvencebb fotelomba, bekapcsoltam a masszírozót és úgy elaludtam, mint akit fejbe vertek. Hiába, öregszem jólesik a délutáni punnyadás. (most nagyon rötyörészek itt magamban, de tényleg jól esett)
Arra riadtam, hogy szívemcsücsökje hív, hogy már hazafelé tart. Oké, mondtam és laposkúszásban megközelítve a franciaágyat a hálóban, felmásztam rá. Avval a mozdulattal, hogy elnyúltam, már aludtam is vissza. Pedig ez nálam nagy csoda. Akkora ökörséget álmodtam, hogy amikor szívemcsücsökje hazatért, egyáltalán nem voltam magamnál, kétszer akartam neki elmesélni.
Álmomban a nappali az irodám volt. A főnököm ült Apa gépénél és közölte, hogy kompressziókat tölt fel rá. (???????????) Én meg közben arról beszéltem, mi minden dolga van egy rendszeradminisztrátornak. A fotelunk meg hűtőgép volt és az istenért sem találtam benne csemegeuborkát. Közben bejött két nő - olyan takarítónő-szerűek - és a kezükben volt egy-egy fonott kosár. Amolyan öblös, piacra járós, amik be voltak húzva valami anyaggal. Közölték, hogy a Póka Szilvi itt alszik majd éjjel. A kosárban. Az irodámban.
Hát normális vagyok én?????? 
Ezek után persze, hogy nekiálltam valami vacsig hegeszteni, hogy el is felejtsem ezt a hetet.
Holnap barátnőnap! Előre örülök, mert még a karácsonyi ajándékokat sem tudtuk átadni egymásnak. Szóval nagyon várom a nőt!
