Nem sok gyerekdal van, ami annyira megmaradt bennem, mint az Icipici mese. Imádom és könnybe lábad a szemem, amikor eszembe jut, hogy Anyukám ezt is énekelte nekem. 

Nem tudom elmondani, mi az az érzés, amit ilyenkor érzek. Valahonnan belülről tör fel, újra kicsinek érzem magam és hallom, ahogy Anyuval együtt énekeljük. 

Ez a végtelen kis mese végtelen emléket ébreszt bennem. Azokat a gondtalan napokat, amikor még kicsi voltam. Szerettem ott, szerettem a nyári délutáni pihenőket, amikor Anyu behúzta a sötétítőfüggönyt és félhomály volt a szobában. Szerettem, mert olyankor az ő felnőtt-ágyukon alhattunk. Hallottam a műrepülők távoli zümmögését, berregését és olyan finom volt, ahogy odasütött a nap. 

Ma meg megtaláltam a neten ezt a kis mesét és most tisztára odavagyok, mint a hópihék, kavarognak az emlékeim és mind-mind csupa édes