Nem emlékszem, de talán ősszel hoztuk Apa nagymamájától a ,,közönséges'' árnyliliomot. Nekem cseppet sem közönséges, sőt! Azt hiszem ez a Hosta Royal standard fajta. Egészen nem vagyok benne biztos, úgyhogy ha valaki biztosan tudja, megerősíthetne ebben.
Van egy másik árnylilim is, de sokkal szolidabb, mint ez a fajta. Kékes levelei és halványlila virágai vannak. Nem illatos.
Bezzeg őkelme! Régóta vágytam rá, mert egyszer láttam egy akkora bokorral, hogy ihaj, és a virágai olyan magasra értek, mint én vagyok. Persze itt az erkélyen nem lettek akkora, de így is óriásira nőtt a cserépben. Gyönyörű és annyira szépek a levelei, hogy már azokat látni is élvezet.
Aztán két hete Anyukám észrevette, hogy bimbót hoz. Vártam, vártam és tegnapra már szépséges bimbókat csodálhattam. Már bimbós korában is illatos volt, de ma reggelre szépen ki is nyílt az első illatos virágocska. Illetve nagy virág, mert nem éppen picike
De ami igazán megfog.... az a hihetetlen fehér szín... mint egy fehér felhő, egy tajtékos hullám, mint a porcelán, mint egy sóhaj. Gyönyörű
Hihetetlen, milyen szép a természet. Mindig elképedek rajta, miket tud létrehozni