Meséltem? Nem hiszem. Ezek az elefántok ,,csak úgy'' lesznek az embernek.

Nem vagyok buddhista, sem hinduista, de mégis vannak kis szerencselefántjaim. És vannak Apának is.

E vallás szerint ha jól tudom - de valaki erősítsen meg, vagy javítson ki, ha nem - hét felfelé álló orrmányú elefántot kell összegyűjteni a földi életben ahhoz, hogy elnyerjék a nirvánát. De mivel nem vagyok járatos ilyesmiben, jobb lenne, ha valaki kalauzolna. 

Szeretem a ,,zelefánokat''  és gondoltam, hogy ha már vannak ők nekünk, akkor nem kellene a polcon kallódniuk. Sokat, sokat gondolkodtam, hogy mi lenne számukra dekoratív, mutatós, meglepő és mégis méltó hely. És mivel sokan vannak és kicsik és kisebbek meg egészen aprók, egyféleképpen tudtam elképzelni őket.

Ők fából faragottak, illetve az egyik nem is tudom miből van, egészen hippis, mert a színe is, a mintája is meglepő, de nagyon vidám elefán. Mintás elefán! Ahh
Szóval valami már régóta mocorgott a fejemben - neeeem, nem kukac! - aztán múlt héten adódott a megoldás egy szupermarketben. Vasárnap meg a töltelék is hazajött, így a zelefánok már azóta ott vigyorognak a polcon és többé már sosem kallódnak el. (és nems zívom be őket a porszívóval sem... eh)

A teljességhez az is hozzájárul, hogy a kulcstartómon van egy afrikában, ébenfából faragott elefánt, amibe még a nevem is bele van faragva. Még egyik ügyfelemtől kaptam a bankban ajándékba és nagyon szeretem. Legalább 10 éve lóg a kulcstartómon és nem is akarok megválni tőle. Csuda tudja, hogy azért-e mert emlék, vagy azért, mert elefán?

Nahh most már aztán jó helyük van és remélem még lesznek majd páran. Egyébként nem lehet véletlen, hogy Apa ma kezembe adta Wilbur Smith Elefántsirató című könyvét. Most ez a kötelező olvasmányom. Majd beszámolok róla.