Jó volt ma otthon. Bár későn mentünk, mert Anyuék papánál vásároltak és Anyu megfőzött neki vagy két hétre előre. Mindenféléket főz, de mindenből csak kicsit. Csoda szervezés kell oda. Néha én is odaszédülök segíteni, de szégyenletesen ritkán.
Aztán mikor megtelik étellel a sok-sok kis üveg és sorba rakva hűlnek a konyhapulton, akkor kicsit takarítgatni is kell. Utána pedig lezárni az üvegeket és összekeverve betenni papának a fagyasztóba. Nem kis munka ám vagy nyolcfélét főzni, porciózni, eltenni, mosogatni utána, takarítani, stb. Becsülöm érte, mert mióta mama nincs, azóta csinálja.
Ettől függetlenül, őszintén nem értem, hogy a három testvére közül miért nem mondja valamelyik, hogy legalább felváltva csinálják. Anyu lakik a legmesszebb onnan, ahogy számolom legalább 50 km, és vonattal meg busszal jár, ha épp nem a szabad szombatján Apuval együtt jönnek. És ha Anyu egyedül megy, akkor ugyanúgy bevásárol, cipekedik, stb. Nem hiszem el, hogy ezt nem lehetne megszervezni a fiúkkal, ahol mindenkinek van autója. Előre meg lehetne vásárolni ami kell, aztán Anyu megfőzné. Nagy segítség lenne.
Persze nem lesz így, én meg csak morcogok itt. Sokszor már annak is örülök, hogy keresztapám felnyalábolja Anyut munka után és hazaviszi. Pl. ha vacak az idő, vagy csak úgy.

Szóval hol is... ja igen. Ott, hogy jó volt otthon lenni. Anyuval összedobtuk a vacsit, ami isteni, zsírban sült sovány oldalas volt és csináltam mellé egy jó kis tzatzikit. Semmi extra, de mégis. Mondtam is Anyunak, hogy én sosem sütöm zsírban az oldalast, mert mit is kezdenék utána a zsírral, mi nem esszük meg. Aztán rájöttem, hogy el is tehetném nekik! Mekkora dinka vagyok. Igazából nem vagyok híve a zsírral főzésnek-sütésnek, na de egy Anyu-féle oldalas, sok fokhagymával! Az azért mindig ott van a topon!

Közben míg sült a husi és eszméletlen illatok szálltak a házban, hogy még a kutya is többet járt be szimatolni, mindenfélét csináltunk. Molyoltunk a gépen, teregetés zajlott, másik szőnyeget tettünk le, amihez felszedtük a kicsiket, megemeltük az ágyat, az asztalt, egy szekrénykét. De szuper jó lett az eredmény. Összeszereltük odafent Apa régi forgószékét, hogy normálisan oda lehessen ülni a géphez kattogtatni. Másoltunk képeket, hallgattunk zenét. És beszélgettünk.
Ez volt a legjobb. Bár nálunk nehéz érvényesülni, mert ha téma van, mindenki egyszerre akar beszélni. De ez így jó Csak annak fura, aki nem ismer minket. Tesómékat is felhívtuk, megtudni mi van velük, hogy át kell rendezniük a szobát, hogy éppen hagymát pucol a rántottához, meg hogy épp mentek az upécés szakik digire cserélni a cuccot. 

A beszéd csuda jó dolog. A társas érintkezés alapja, gyógyír, ha valakinek fáj a lelke, csacsogni is jó néha barátnővel, meg mindenféléről beszélni a szüleinkkel. Apu mondjuk elég pilledt volt. Sőt kaja után Aput és Kedvesemet jól el is nyomta a buzgóség és a két lenti kanapén jobbra-balra eldőltek. Mi meg még mindig bírtuk Anyuval. Elmosogattunk. Ilyenkor én mosogatok, hiába mondogatja, hogy majd ő. Egyrészt nem lenne képem otthagyni a cuccot, másrészt segíteni is szeretek neki. Gyorsan szortíroztam, lemostam a tűzhelyt, a pultot, aztán én mosogatok, és adogatok, ő pakol a szárítóra. Egész jó kis muri. Na és persze közben be nem áll a szánk.
Vittem neki pár olyan láboskát, amit én már ezer éve nem használtam, mert kicsi, de leginkább, mert sok van. Tényleg nem kell ennyi. De neki meg olyan örömöt szereztem vele, egész felderült, ki is osztotta, melyik kell neki és melyiket viszi majd a papához. Aztán ki is selejteztünk néhány olyat nála, ami nem vált be, vagy egyéb ok miatt nem használatos. Fura, hogy az ember meddig tud őrizgetni ilyesmit! Na épp ideje volt megválni tőlük. Előbb azt kérdi Anyu: - Hova fogok tenni ennyi lábost? Mire kiválogatta, mi  nem kell, az egy kétszer akkora kupac lett, mint amit vittem. De végre van hely a szekrényben és használható cuccok vannak benne.
Remélem Nyunyi, fogod őket szeretni.

Volt még mára pár tervem, egy hajfestés pl., de jövő hétem fodrászoltat és előtte nem akarta, meg egy manikűr, ami későn jutott eszembe, pedig fel voltam szerelkezve mindennel. Most azt is elhalasztottuk. Majd legközelebb ottalvóst tervezünk és akkor minden belefér az időbe.

Mire összevackoltunk, Apu elaludt. Anyu kísért ki, de ma valahogy nem akaródzott eljönni. Jó otthon segíteni meg molyolni. Meg csak úgy ücsörögni is jó szokott lenni. Meg nyáron a naplemenést bambulni is jó szokott lenni. Meg kutyát dögönyözni is jó szokott lenni. Gyümölcsöt szedni is jó szokott lenni. És beszélgetni is jó szokott lenni. De a legjobb az egészben: otthon lenni